Még száz év...

Még száz év, s talán elfelejtelek,

Mint nyári hullócsillagot téli éjen,

Elfeledlek, mint jóízű álmot reggel,

Kitöröllek emlékeimből. Vagy mégsem.

A perc órává duzzad csöndesen,

S a nap hónappá és évvé,

A múló idő csak a szeretni tudó emberben

Teszi a történteket széppé.

Kevés egy emberöltő sajnos.

S ezt csak most tudom, hogy várok.

Várok arra, ‘mi tán sosem jön el...

Vajon mi ez? Remény, feladat, vagy átok?

De már csak száz év, s elfeledlek,

Köddé foszlasz szívem sarkában szépen,

S csak sóhajtok egy vidámat könnyedén,

Mert már nem tudok Rólad, s boldog vagyok.

                                 Vagy mégsem?