Fényképeid

Fényképeid ékszerek emlékeim polcán,

Törölgetem őket, hogy ragyogjanak,

Mesebeli kincsek, gyémántfényű gyöngyök,

s amennyire létezők, épp’ úgy valótlanak.

Mámor íze van a vágynak :

bomlaszt, szédít, részegít,

S hiába bárgyú, balga rímek,

nem pótol Téged, nem segít.

Kellenél, mint arany kincskeresőnek,

mint vándornak messzi távol,

éhezőnek egyetlen falat kenyér;

- de a sors nem enged, gátol.

Fényképeid ékszerek emlékeim polcán,

ritka kincsek; valósak-valótlanak,

Te vagy rajtuk : nyugtatsz és feldúlsz,

- törölgetem őket, hogy ragyogjanak.

Budapest, 1998. november 14.